1. Tim Davys: A halállista

Elkezdtem írni a Bemutatkozást, szóba került, hogy nem borító alapján ítélek. És ha már itt tartunk, szót kell ejtenem egy könyvről, amit borítója alapján nem vettem volna meg, ez A halállista, animés berkekben félre lehet érteni, ez nem az a Halállista, bár én is úgy találtam rá, hogy egy könyves webshopban rákerestem van-e magyar Death Note-juk, amire Halállistaként kerestem rá, és ezt találtam, Tim Davys írta, aki mellesleg svéd, de Amerikában jelentette meg, ezt később tudtam meg, a skandináv történetek iránti szeretetemről és a külföldön érvényesülésről gondolataim később írom le, mert mi lenne a bloggal, ha rögtön az első bejegyzésben benne lenne minden. Még mindig A halállistánál tartunk, ami nem egy olyan fordulatos krimi, mint a japán Halállista, hanem a rendkívül jól felépített világa, a nem átlagos, sőt az átlagossal szembemenő morális tanulsága és számomra az egyik szereplő (maradjon titok) miatt tetszett. Ajánlom azoknak, akik szeretik a lezáratlan történeteket, és azoknak is, akik a lezártakat, mivel mindkettőt megkapjuk egyszerre, ugyanis van egy prológus, ami csak “szükség esetén olvasandó”. És akkor térjünk is rá, hogy miért is vettem meg, ha nem a borítója miatt, nagyon dicsérték a leírásban, és megemlítették nem mindennapi világát, valamint nem túl hosszú (292 oldalas), azért. Ráadásként előzetes is van hozzá, (igen, a könyvhöz), amit szintén csak később találtam meg. Úgyhogy ha borító alapján ítéltem volna meg (“Ú, plüssmackó!”), nem olvastam volna el a kedvenc könyvem, ami nem azért nagy szó, mert rengeteget olvasnék (sajnos), de eddig a Dexternek, a Monte Cristo grófjának és a Három testőrnek volt fenntartva ez a hely, melyeket tervezek elolvasni (Dextert jövőre, ha megjelenik az utolsó kötet). Végül beszéljen magáért a könyv a kedvenc bekezdésemmel, ami az egyik a kevés vicces rész közül, utána pedig beágyaztam az előzetest: “Erik becsukta a szemét… Várt. Ötlete sem volt, hogy mit tenne, ha lebuknak. Itt állok, gondolta, a férfivécében egy drogos homoszexuális prostituált gazellával, aki különösen a város mazochistái közt népszerű.”

halallista_final_front

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s