134. Best Before Watchmen 3/1

A Before Watchmen sok példa arra, hogyan lehetett volna elrontani a Watchment, főleg a rajzolók hibájából. Az egészre jellemző, hogy több borító van rajtuk, ami amellett, hogy nagyon olcsó marketingfogás, hogy még többet tudjanak eladni belőle, azért jó dolog. De még így is vannak köztük jó kiadványok, nézzük is meg őket.

Kezdjük az elején, a Minutemennel:
a7446432de5e2e374b67603eb178a44f
Idézhető szövegekről pedig ne is álmodjatok.
A rajzok eléggé elmaradnak Dave Gibbonsétól.
Nem Watchmen, viszont szinte egyik történetre se lehet rámondani, hogy méltó lenne az elődhöz, és ez áll hozzá talán az egyik legközelebb. A történet bár töredezett (sok időbeli ugrás van, és ha nem láttad a Watchmen intróját, nem is tudod kitölteni se őket), teljesen rendben van egy anomáliát okoz csak.
Egyszerolvasós, nem olyan, mint a Watchmen, hogy minden olvasáskor észreveszel még valamit, de ez a rajzoló hibája.
minutemen

A Dollar Bill a Minutemen sorozata alatt játszódik, és tökéletesen elkapta azt a hangulatot és stílust, amit egy Watchmenhez kapcsolódó műnek kell. Teljesen hihetően adja át hogyan lehet egy exsportoló színészből “szuperhőst” csinálni, aki nem csak egy reklámfigura. A legjobb a rangsorban.
2839377-3_c195a89049_super

Comedian: Hülyeség.
Before_Watchmen_Comedian_Vol_1_5_Variant
Kicsit össze-vissza, ha nem vagy képben az amerikai történelemmel. A Komédiás egy büdös nagy paraszt volt a Watchmenben is, de itt ennél meg is álltak, ott viszont talán a legtöbb iróniát, idézhető mondatot ő szolgáltatta. Ami innen hiányzott. Az egész minisorozat olyan, mint egy lufi, szép, de nincs benne semmi. Ahol csúnyának kellett volna lennie a rajznak ott is olyan gyönyörűre rajzoltak mindenkit, mintha egy Disney mese lenne. Ami nem segített rajta.
hulla

(a képen Edward Blake nekrofil kapcsolatba kerül Marilyn Monroe hullájával)

131. Kétéves a blog

Ismét eltelt egy év, ahogy ez szokás. A tavalyinál némileg kevesebb volt a bejegyzés, pontosan 52. Ismét itt egy lista a jobbakról:

82. Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye
83. Hello darkness, my old friend
107. Watchmen és Madoka

Valamint volt pár elmélkedés is.

Ha az élet sakkot is ad, még mindig lehet nyerni, vagy legalábbis a vereséget késleltetni.
A jég sem egyformán csúszós mindenki alatt.
Mindenkinek szomorú a halála, kivéve a Darwin díjasokét, mert az övék vicces.
Érzek késztetést az írás iránt, csak az idő folyamán megtanultam elnyomni a késztetéseimet.
Aki magától fél (hogy pl. elront dolgokat), az nem tud hova menekülni.
Miért okos a Smart autó? Hát azt nem lehet rá mondani, hogy gyors vagy nagy lenne, legalább okos legyen. Mégis mit kell tudnia egy autónak? Arra menni, amerre irányítják, ha még ezt sem tudná, akkor elég hülye lenne.
A fogorvosnál, ha jól viselik a fájdalmat, akkor cukrot kapnak a gyerekek, ez kb. olyan, mintha a nemibeteggondozóban herpeszt osztogatnának.
Sokáig nem tudtam elképzelni, illetve most sem tudom, hogy mire kellhetnek azok a betűk, amiket a házakról, táblákról lopnak le, de ha tippelnem kéne, akkor extrém szókirakóhoz kellhet.
Miért nem szeretek torrentezni?
Nagyrészt azért, mert a régieket nem seedelik, és meghalnak. Bár nyaa-n kevés volt a halott torrent. Ha ez kellett a kalózkodás felszámolásához, akkor ez várható volt. Most már csak a közvetlen letöltési linkek, az ftp kliensek, a fájl- és videómegosztók maradtak.
Gondolkodtam kategóriák kialakításán, de rájöttem, hogy nem lehet kategorizálni a gondolatokat, hogy ez most ide tartozik, az oda. Persze egy tematikus blognál más a helyzet.
A Pókember: Hazatérés jó film. Csak Jameson hiányzott belőle meg Ben bácsi, illetve az utóbbi mégsem.

Aztán pár képregénnyel is bővült a kínálat.
215englishsh231englishgfsgsg

Illetve kibővült a Youtube toplista 3 videóval, egyet viszont leküszködtek, (amiről majd fogok írni), így már top 9 van.