Bemutatkozás

Tudom, hogy úgyse érdekel, de akkor miért kattintottál ide. Kezdetben volt a Thomassz, pár évre rá kitaláltam haverom bosszantására a tomyx nevet, ez már jobb volt, később azonban valahol valaki már be volt ezzel regisztrálva, és ekkor a végére írtam a 20-at, utalva koromra, hogy egy kicsit felnőttebbnek tűnjek, azóta már el is hagytam azt a kort, de a név maradt. Annak kéne itt állnia, hogy miről is szól a blog, nyugodjatok meg, én is ki fogok tenni mindent, amit már más oldalakon biztos láttatok… nem igaz. Fontosnak tartom, hogy megosszam minden nap, hogy mit ettem, fényképpel együtt… nem igaz. Volt már két másik oldalam, ami alig frissül, és gondoltam legyen akkor még egy… nem igaz. Na jó, nem fogok trollkodni, hisz nem is leszek troll. Mangafordítás, blog animékről, keleti és nyugati képregényekről és filmekről, gyűjteményekről, egy kártyajátékról és egy kockáról, akit mindez érdekel (macskák is előfordulhatnak). Ez egy kötetlen blog lenne számomra, ahol azokkal foglalkoznék, amik érdekelnek, és el is olvasnák azt mások, mert az írónak a negatív kritika is jobb annál, minthogy nem is olvassák műveit. Címkézve lesznek a bejegyzések. Ez több projektem “keresztezése”, mely mindkettő megmarad, de ide más is fog felkerülni, ami nem illik azokba, és így azokat is tudom népszerűsíteni. Illetve mivel az egyik gportalos, a másik ucozos, és egyiket se szereti a nép, ezért próbálkozom WordPresszel, ami egyébként is jobb, és ha lenne normális tárhely ingyen, akkor oda is tudnék tenni WordPresszet, de így marad ez a megoldás, mint ahogy mindig is mondtam, nekem nem a kinézet számít, hanem a tartalom. Nem ítélek borító alapján könyvet. Erről eszembe is jutott, miről írom az első bejegyzést.

Advertisements

3 thoughts on “Bemutatkozás

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s